Először is: az előbb repült el az erkély előtt egy világoszöld színű madár... Nem láttam, mi lehetett, talán valakinek megszökött a papagája? Mennyit adnak itt vajon egy visszaszolgáltatott papagájért? otthon mennyi az árfolyam?:)

Másodszor: köszi a kommenteket, válaszoltam az utóbbi két bejegyzés hozzászólásaira.

Harmadszor, vidám hétfő reggelt mindenkinek:)

Negyedszer, tegnap új dimenziók nyíltak előttem. Az Élet megmutatta magát, én pedig meghajoltam előtte. Az történt, hogy négy hónapja (amúgy meg kb 20 éve készülök arra, hogy egyszer lefekszem időben, aztán felkelek időben, és megnézem, úgy milyen az élet. Szombat éjjel akadtam rá a Föld napjáról szóló ímélre a mélboxomban, és láttam, hogy éppen akkor van a napja, amikor le kell kapcsolni a villanyt. Vagy nem kell, lehet. Egy békeharcosnak ez nem lehet akadály. Ránéztem az órára, n12 volt itt, otthon tehát még n9, a villanyleoltós buli pedig 8tól volt. Tehát, gondoltam magamban, ha már az itteni nagy lekapcsolásról lemaradtam (másnap, hogy előreszaladjak: a tetőteraszon beleolvastam a nap bulvársatóba, onnan tudom, hogy még a Burj al Arab kivilágítását és megszűntették egy órára, persze nyilván azért, mert ez még nagyobb PR nekik mint az hogy eleve létezik, mindegy, legalább megtették), akkor legalább csatlakozom a megmozdulásoz otthoni idő szerint. Lekapcsoltam hát mindent, a gyertyákat átszállítottam a hálószobába, és úgy döntöttem: soha jobb alkalom, hogy lefeküdjek éjfél előtt. Nektek is jó, nekem is jó, a Földnek is jó, van ennél jobb? Aztán úgy egy másfél óráig szkenneltem a plafont, meg figyeltem a lábujjaimat, illetve a lábam körül a sárgásfehéren derengő étertestet, gyönyörű volt, de másfél óra múlva meguntam, és nagy nehezen elaludtam. Mikor befordultam arra koncentráltam nagy erőkkel, hogy holnap reggel fel tudjak kelni, minél közelebb a napkelte időpontjához. Hajnali negyed nyolckor meg is ébredtem, fanasztikusan boldogan. Ugyanolyan eltévedt és megkövesedett voltam, mint más reggeleken, de annyira felvillanyozott, hogy sikerült felébrednem, hogy azonnal jó kedvem lett, és ez a furcsa belül bujkálós öröm kezdett lassanként feljebb ébreszteni. Kimentem a konyhába, ittam vizet, sós vizet, (nem konyhasó:) ), facsartam narancsot, citromot, a lét elláttam gyömbérporral, grapefruitmag kivonattal, megittam, még jobban örültem, feltettem egy teát (négyet). Aztán megismételtem a sorozatot, tálcára tettem, mellé helyeztem két kis növésű, thaiföldi vagy fülöp-szigeteki citrom ízű banánt, és szervíroztam egyetlen kis feleségemnek. AKi alig hogy megébredt, ettől majdnem elájult. Biztos asszitte, szellem. Délibáb. Illetve hajnalibáb. Ha jól emlékszem ez eddig egyszer (max kétszer) fordult elő, de akkor csaltam, mert még le se feküdtem:) Aztán elláttam őt egy habfürdővel, majd direkt, hogy ez az élmény is meglegyen végre realben, betettem Bob Marley Three Little Birds című számát, amiben azt énekli "woke up this morning, rose with the rising sun", azaz, hogy Bob is éppen úgy kelt fel, mint én: a kelő nappal, és kiálltam az erkélyre, és néztem ahogy a nap jön föl az épületünk mögött. (Persze már fent volt, de még a tetőn nem bucskázott át, hozzánk nem sütött be. Egyszer megpróbáltam egy szokásosan hosszúra sikerült éjszaka után felmenni a teraszra, hogy megnézzem a napfelkeltét, de zárva van a felső szint olyankor még. Legközelebb elkérem a kulcsot előre, fél 6kor kelek, fogok egy pecabotot, és leülök a medence szélére.)

Énekelgettem, táncoltam, üdvözöltem a testembe költöző életet, aztán lekísértem L-t taxit fogni, fogtunk (nagyobb öröm, mint halat fogni a medencében), vettem vizet a kútnál (nekik nem tűnt fel, hogy én már fent vagyok, pedig eddig még csak egyszer láttak ott engem napfelkelte körül, hazafelé egy nagyon ritka éjszakai bevetésről), majd felmentem a tetőteraszra. Megcsináltam a kis taichi gyakorlataimat (majdnem olyan voltam, mint Vincent Cassel az Ocean's 12ben, s ráadásul nekem még nehezített is volt a pálya, mert a gondnok előtte slagozta fel a követ), aztán csináltam öt darab napüdvözlő gyakrolatot, és jókat kuncogtam magamban azon, hogy tulajdonképpen ilyenkor illik igazából a Napot üdvözölni, nem, délután kettőkor:). Sőt, teljesen igazából egy-két órával még korábban, de ne legyünk ennyire szigorúak magammal. AZtán egykét fekvőtámasz következett, majd tíz perc úszás, fél óra napozás, hálaadás, hevenyészett meditáció. Aztán lefotóztam a mellettünk épülő épületet, amit minden héten, vagyis mindig, amikor eszembe jut, hogy a múlt héten kellett volna, le szoktam fotózni, újabb hálát adtam az Égnek, hogy én nem vagyok egyike azoknak, akik ott a már 11 órakor 33 fokos napon dolgoznak a verőfényben a tetőn, aztán kitartást, jó szerencsét, jó szelet kívántam nekik, lementem, lezuhanyotam, ettem egy nagy alakú banánt, felhívtam a nagymamámat, apukámat, a húgomat megcsörgettem, és leültem a géphez. 3/4 12 volt, és én már több mint 4 órája éltem. Eszembe jutott, hogy lehet hogy nem is akkora hülyeség az, hogy az emberek reggel szoktak kelni. Meg ez a "kelő nappal én is kelek" módszer, vagy legalábbis az, hogy a "felkelt nappal" én is kelek. Eddig éjszakai bagoly voltam, most lehet hogy inkább early bird leszek (korai madár:)) egy darabig? Márcsak a változatosság kedvéért. Annyira fel voltam dobódva, hogy gondoltam, meg is írom mindjárt melegében, de aztán végül csak bejelenkezett a húgom csetre, utána meg el kellett mennem, meg gondoltam azt is, hogy inkább várok vele még: meglátjuk, mit hoz a holnap. Na, tegnap éjjel is beleerőltettem magam az ágyba fél 12 kor, annak ellnére, hogy akartam hallgatni a Wan2 adását, de meggyőztem magam arról, hogy most mindent alá kell rendelnem ennek az új dimenziónak. 1 óra 6 volt, amikor kikapcsoltam a telefont, addig időtöltés gyanánt a lelkeink útját egyengedtem. Néztem még egy darabig a gyertya táncoló fényét, majd arra ébredtem, hogy n8 van és sivít a telefon a fülembe. NEm emlékszem a mozdulatra, hogy nyomtam le, de ha nem jelentkezik be L húga, még most is alszunk. De bejelentkezett, mert így megy ez, ha az ember igazán szeretne valamit. A reggeli rutinművelet után aztán ma nem tudtam rávenni magam, hogy felmenjek testedzeni a teraszra, mert már reggel 9kor 31 fok volt árnyékban, és éreztem, hogy még nem állok készen arra, hogy szénné égjek. (Teganp fél óra alatt rák lettem, pedig már hónapok óta minden másnap vagy harmadnap napon vagyunk.) Onnan tudom, hogy hány fok van, hogy miután, (ha nem is elszántan), de hónapokig kerestem itt egy hőmérőt és hiába, a húgommal, akik nemrég itt jártak, becsempésztettem egyet a határon:) Engem nem vernek át úgy mint a vendégmunkásokat azzal, hogy 40 fok van, amikor már 50:) Mert én túljárok az eszükön: saját hőmérővel rendelkezem.

Nagyon fura, itt már most mindeki arról beszél, hogy nemsokára jön a nyár, és jön az 50 fok. Olyan, mint amikor mi októberben felébredünk az első ideg, esős napra, és kénytelenek vagyunk bevallani maunknak, hogy mindjárt itt a tél. Itt úgy tűnik a nyár a mumus:)) Nem tom még hogy lesz, mint lesz, de azt remélem, ha másra nem is, arra jó lesz, hogy végre egyszer leszálkásodjak: gondolom leég majd a zsír rólam. Csak ki kell még arra dolgozni egy elméletet, hogy hogy égjen úgy le a zsírom, hogy közben a bőröm ép marad. Kifekszem fehér lepelben, fehér símaszkban a napra és este bejövök? Hmm... a kockázatok és mellékhatások tekintetében vajon kihez lehet fordulni? Van közetetek valaki aki Napszakon végzett?:))

Na, most f12, már válaszoltam a kommentekre, a Metallicának köszönhetően ébren vagyok, írtam nektek blogot is, hogy örüljetek, most adok a munkának egy kicsit.

Csak előbb még azt leszözegezem: ha mindenki úgy és azzal a módszerrel ébredne a Földön, mint én tegnap, akkor mi lenne? Hát, világbéke.