mindenkitől, aki nem ismeri, és aki kirekesztve érzi magát, de nem tehetek róla, ha leszáll az éj, megtelepedik rajtam a világ, és a világ ezen részének egydimenziós súlyossága és nevetségesssége, és muszáj, muszáj Henry Rollinst hallgatnom, hogy egy kis realitást vegyek magamhoz

egy kis hardcore jazz... senki más nem csinál ilyet. honnam jött ez? ki kérte? honnan tudta, hogy kell ilyen? honnan tudta, hogy 20 évvel születése után még egyenértékú lesz születése pillanatával? nyilván nem tudta, így esett

what do you do when you just can't take it anymore?

az a fura, hogy itt nincs olyan, amiből eleged lehet, mert olyan puhára van csiszolva minden, úgy óvják itt a realitást, nehogy mélysége legyen, úgy szeretnék, ha mindenki csak boldog lenne, termelne és fogyasztana, termelne, termelne, nem kérdezne, termelne, hogy el is érik. a legtöbbjükkel.

i won'T let go

ilyenkor hazajövök

believe when i tell you , life will not break your heart, it'll crush it

rollinsnak se hiszek el mindent, ő is túl extrém oldaláról közelíti meg a dolgokat, de hiszek inkább neki, mint bárki másnak

és elhiszem, hogy az end of silence korunk egyik legfontosabb, legsúlyosabb, legalapvetőbb alkotása. kb 15 éve hallgatom, és most kezdem megérteni.

egy időben az RHCP blood sugar sex magikével voltam úgy, hogy minden hangját magára tetováltatnám, (kicsit meg is ttem) , és most az end of silence-szel vagyok így. pedig nem is értek vele már egyet 100%ig. ettől függetlenül örök darab, és ha eljő a pillanat, meglehet...

huuuuuuuuuurt, smasheeeeer

van akiben benne van a groove és van akiből rollins már kitörölte. what side you on?

ide nekem a hangbaltát

end of silence

te meddig hallgatsz még?