Már egy jó pár napja szerettem volna megosztani veletek azt az örömhírt, csak kicsit összesűrűsödtek a dolgot, hogy kezdem magam végre jól érezni itt, pontosabban kezdem azt érezni, hogy valóban itt élek. Kezd leesni, regisztrálódni a dolog. Most már nem úgy érzem magam, mint aki kizárólag csak szemlélődik. A minap mentem először bringával egy klubba, ahol nemsokára hétfő esténként mindenféle zenét fogok szolgáltatni remélhetőleg minél több embernek (itt 85%-ban csak house szól a klubokban, hát gondoltam egy nagyot...), és útközben hallgattam Nick Cave új lemezét, és valahogy elkapott az a furcsa jó érzés, hogy "ide tartozom." Közben tudom, hogy nem, mert tudom, hogy ide nem lehet tartozni, hisz pár helyi lakost leszámítva senki nem tartozik ide, de mégis. Vagy mégsem. Nem is az ide tartozás az ami megérintett, hanem... nem tom, mi na... valami...:) Ha így egyszerűbb: nem tudtam az utat, nem ismertem a terepet, hogy bringával hogy lehet megközelíteni (egy centi bicikli út sincs és a folyamatos építkezés és útfeltúrások, az iszonyú dugók, a homokbuckák és vékony de magasszegélyű patkák, mint járdák miatt kész kaland A-ból B-be eljutni) de mégis tudtam, hogy oda fogok találni simán, hisz taxival jártam már arra. És nem csak az hogy oda fogok találni, hanem, hogy útköben, miközben egy számomra nagyon ismerős orgánum énekelte még ismeretlen dalait a fülembe, elhaladtam ismerős kajáldák, arcok, életképek mellett és ez valahoyg úgy feldobott. Kezd ismerőssé, és abszurdsága ellénére szerethetővé válni a város (legalábbis bizonyos, hozzánk közelebb eső részei). Oda is találtam, és legurultam a parkolóházba, lezártam a bringámat olyan természetességgel, mintha már századszor csináltam volna, bementem, széles mosollyal üdvözöltek a kidobók, köszöntem a csaposoknak, aztán jött egy-két ismerős, majd jövendőbeli ismerősök, és ez az egész az otthoni éjszakai életre emlékeztett. (Aztán megkaptam életem első italát, mint DJ, pedig még csak bénáztam ott pár számmal, amim volt Cd-n, mert még csak most kezdtem el kiírni cd-re a dolgokat a gépből. De ez máris nagy reményekkel kecsegtet:)) Ja, úúúristem, most jut eszembe, téényleg, hogy a csávó, aki az italt rendelte nekem, Bootsie Lovasok a szakadék felé című számánál jött megkérdezni, hogy mi az, ami szól, mire gyorsan kihúztam magam, és úgy válaszoltam neki büszkén:))
Valaki egyszer kérdezte még otthon, mit fogok csinálni kint az éjszakában, ahol senkit nem ismerek, míg otthon "mindenkit". Azt válaszoltam: otthon is csak idő kérdése volt, hogy "mindenkit" megismerjek, nyilván itt is az lesz. Eltartott egy darabig, míg megismerekedtünk itt kedves rendes vicces normális emberekkel, de eljött és egyre jön. Már vannak ismerőseink, haverjaink, akikkel le tudunk menni ide-oda, tengerpartra, vacsorázni, szórakozni, csörögni, már van olyan, hogy spontán feljön valaki hozzánk, beszélgetni, enni, inni, dvd-zni, akármi, szóval kezd életszaga lenni itt ennek az egésznek és ez tök jó.
It's the beginning of a great adventure.
Meg aztán a hétfői estéket előkészítendő elkezdtem intézkedni, telefonálgatni, ímélezni, szervezni, rendezni, munkálkodni, és ez is nagyon jó érzéssel tölt el. Kicsit máshogy mennek a dolgok, mint otthon, nem annyira olajozottan (ezt se gondoltam volna soha, hogy az otthoni ügyintézésre azt fogom majd valaha mondani: olajozott), de azért lehet haladni. És ez jó.
nekünk is jó, nektek is jó, a világbékének is jó
