Ma reggeli helyett és ebéd előtt bementem egy sörre a törzshelyemnek nevezhető Boston Bárba, hogy megvárjam míg egy ingatlanos kollega visszahív. Nem hívott, (soha senki semmilyen hivatalos ügyben nem hívott még vissza, aki ígérte, de türelmem és toleranciám határtalan), szóval, hívtam én, de végül lemondta a két nappal ezelőtt fixált kis közös programunkat. Hiába, nagyon elfogaltak az itteni ingatlanosok. Mindegy. Miután az MU tv-n megnéztem Beckham szinte összes gólját, amit a Man Unitedban valaha lőtt, leült mellém egy idős, kevés fogú bácsi, akinek tele volt tetoválva minkét alkarja. "Tengerész" - gondoltam magamban, s gondoltam, milyen jó lenne megtudni, hogy valóban az-e. Kikérte a sörét és a tranzakció közben, valahogy mintha megszólított volna. Köszöntem neki, ő is, és mintha valamit Skóciáról mondott volna. "Skótnak teccik lenni?" - kérdeztem tőle. "NEm, angol vagyok" - mondta, "from Souf Londn", és a következő háromperces "beszélgetésből" ezek voltak az utolsó szavak, amit értettem. Ahogy az öregek szoktak, fellelkesülve barátságos közeledésemen, lenyomott egy rövid szünetekkel tarkított 2-3 perces beszámolót, amiből... - de, most jut eszembe - még két szót értettem. Illetve hármat. Ezek a "wife", és a "one week" voltak. De lehet, hogy "two weeks", vagy eight weeks"... Mikor a feleség szót mondta, kicsit megállt és maga elé révedt, ebből gondoltam, hogy valami baj történhetett szegénnyel, talán elhalálozott, úgyhogy ekkor együttérzően mosolyogtam. A következő részeknél bátorítóan, hogy folytassa. Utána, amikor az 1, 2 vagy 8 héthez ért, megkockáztattam egy "hmm, that's good"-ot, és csak reméltem, hogy arról beszél, hogy 1,2 vagy 8 hétig lesz itt Dubaiban, nem pedig arról, hogy 1,2 vagy 8 héttel ezelőtt temették a feleségét. AZtán még mondta-mondta, én mosolyogtam-mosolyogtam, majd megemeltem a poharam, mondtam "cheers", kihörpintettem, fizettem, mondtam neki, hogy "have a good day", erre ő mondta, hogy "and you" , amilyen közlést sose tanultam, de legalább örültem neki , hogy értem, majd határozottan elindultam a Wc felé. Visszafelé jövet igyekeztem úgy elmenni mellette, hogy ne vegyen észre, nehogy további párbeszédbe bonyolódjunk, és közben azon gondolkoztam: tulajdonképpen tök felesleges annyit parázni azon, hogy az embernek legyen nyelvvizsgája. Ha a megfelelő tempóban ereszti el a mosolyát az ember, percekig eldiskurálhat bárkivel.
Persze azt nem tudtam meg, hogy tengerész volt-e, az aranyos idős tetovált foghíjas, Foster's kortyolgató bácsi, de gondolom, azt már sejtitek, hogy a világbékéhez mégis közelebb kerültem egy lépéssel.
