Inkább csak azért, hogy bebízonyítsam, semmint azért, mert olyan borzasztó nagy kedvem lenne most írni, közlöm veletek azt, hogy ébren vagyok. Nem ment egyszerűen az elalvás, vélhetőleg a szokatlanul hosszú és intenzív séta annyira összezavarta a szervezetemet, hogy a reggeli első, öt óra körüli koránból énekléskor még mindig az élet nagy kérdésein gondolkodtam. Ma reggel aztán ennek köszönhetően elmaradt a mostanában kétszer-háromszor is tapasztalt eufória, miszerint, ha nem is Nappal, de legalább a világ nagyobbik felével ébredek, és így most bambán ülök a gépnél. A szokásos hajnali túlélési technikámat, a mosogatást sem tudtam ma bevetni, annyira tompán ébredtem. Pedig megfigyeltem: a mosogatás kedvezőleg hat ébredéskor. Jó meleg a víz, mozog a kéz, az agy viszont csak igen mérsékelten, de ennek ellenére, mikor kész, úgy érzi az ember, hogy máris csinált valami hasznosat aznap. (Főleg, hogy az állandó 30 fokban máshogy alakulnak a szagok a mosogatóban, mint otthon.) Ma forró zuhannyal próbálkoztam inkább, ami egy nagyon érdekes jelenséget produkált: fáztam, mikor kiléptem a kádból. Pedig az erkélyen már most 31 fok van. Na, ilyen is van. Szóval, ne aggódjatok, kedves jövőbeli látogatók: lehet itt is fázni.
A Heinekenes doboz kérdésére visszatérve: egyetlen megoldása lehet az ügynek. A múlt héten, vagy ezen a héten? ... nem, a múlt héten egyik este találkoztunk egy magyar sráccal, aztán még kettővel, aztán még kettővel (illetve ők lányok voltak), és közben, ahogy ott egy kellemes teraszon jókedvűen hangoskodva tárgyaltuk meg az ország és az az expatok életének finomságait és durvaságait, valamint a közelgő nyár szörnyűségeit, közben még az is kiderült, hogy a pincér srác is magyar volt, amitől aztán még emelkedetebb lett a hangulat, (megkérdeztem tőle angolul, hogy merre van a WC, mire zat válaszolta: "errefelé, gyere megmutatom", vicces volt:) , szóval a múlt héten ezek után a társaságból egy kedves egyiptomi srác ajánlotta fel, hogy hazavisz minket, olyan éjjel fél kettő körül. Ránéztem, aztán az előtte álló üres poharakra, de megnyugtatott, hogy nem kell félni, ő már 20 éve itt van. Gondolom, ez azt jelentette, hogy húsz év után megbomlik a szabályzati előírás, és az ember vezethet befolyásolt állapotban is. Vagy azt, hogy 20 év után kapnak itt emberek engedélyt arra, hogy láthatatalan üzemmódban közlekedjenek. Na, beültünk a pöpec kis BMW-jébe, és egy adott pillanatban, amikor oldalt néztem, feltűnt, hogy nagyon gyorsan haladnak el mellettünk az épületek. Ránéztem a kilométerórára: 160at mutatott. (Azt nem láttam, hogy mérföldben, vagy kilométerben, de igazából tök mindegy volt:) ) Jelentőségteljesen mosolyogtam, csak én tudom, hogy miért, majd amikor kiszálltunk, megköszöntük nekik a szép estét, és hazamentünk.
Na, szerintem pont úgy került oda az a tegnapi sörösdoboz az út szélére, ahogy ez a srác hazavitt minket. Egy húsz éve itt élő ember helyezhette oda nagy műgonddal.
Hogy ennek mi köze a világbékéhez, azt nem tudom, de gondolkodom rajta. Mindenre van megfejtés.
