Jó reggelt:)
köszi a kommenteket, ha ekkora a nyomás, hát írok:) várom a marokkói beszámolót is Áki, Jogásznak meg üzenem, hogy nyugodjon meg a földrajz tananyaggal kapcsolatban, amikor először írtam, én is azt írtam, hogy közel-kelti arcok üldögélnek körülöttem:) mondjuk lehet h azok voltak, de én nem ott vagyok. na mindegy:)
Lehet hogy már blogfüggő is lettem:) most keltem, minnyá mennem kell, de máris itt ülök.
Na, ma "reggel" úgy ébredtem, hogy az ágyon keresztbe fekszem, de pont széltében, fent a falnál. Amikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra nem is tudtam hol vagyok, mert nem a megszokott kép fogadott. Hog y milyen sebezhető az emberi elme reggel.. Legalábbis az enyém. Főleg egy olyan este után mint a tegnapi... A Lindáék elmaradt "karácsonyi" vagyis nem, "év végi bulija", itt úgy mondják, mert se hanukát, se eidet se karácsonyt se semmit nem ünnepelhetnek, mert az nem lenne politikailag korrekt egymásra nézve a 140 fős cégnél, ahol kb 100 nemzet fia-lánya dolgozik. NA szóval, mikor rádöbbentem végre hogy hol vagyok, az jutott ezsembe, mennyire megváltoztatja az ember világát ha máshonnan nézi a dolgokat. Pl fejjel lefelé az ágyban. És mivel tegnap végre volt szerencsém beszélgetni 3 emberrel is, akik actually beszéltek angolul, és értették amit mondok, (az egyik libanoni volt a másik angol, a harmadik ausztrál) a tegnapi beszélgetéseken felbuzdúlva és a ma reggeli ébredésnek köszönhetően úgy döntöttem, más szemmel fogom nézni a dolgokat.
Ha írok vkinek egy ímélt, amiben elküldöm a CV-met, és még csak vissza se ír, annyit se, hogy szori, nó, akkor annak örülni fogok, hogy egyrészt megint nem kell dolgoznom, másrészt nem kell egy olyan embernek dolgoznom, aki nem találja a betűket a klaviatúrán.
AZtán, ha nem hív vissza valaki munkaügyben, örülök, mert nem kell tizenkétsze visszakérddznem, hog y mit mondott. Ugyan már egyíegy szót megértek abból, ahogyan az itt élő bevándorlók beszélnek, de abból még nem áll össsze egy beszélgetés.
Ezért tényleg baromira örültem, hogy hosszasan tudtam beszélgetni emberekkel, főleg az ausztrál csávóval, akivel a végén már úgy röhögtünk, hogy a térdünket csapokodtuk. Szerencsére visszaigazolást kaptam, hogy nem én vagyok a hülye, a többiek nem értik itt a viccet. Ő is mindig próbálkozik, de nem értik. Mondtam is a Lindának, hogy fel is fogom függeszteni a nem angol anyanyelvűekkel a viccelődést, mert csak a félreértés van belőle, vagy a semmi. De amúgy nem csak a viccelődésnél fordul ez elő, sima taxi úton is. Beszállsz, jó napot. - Nem köszön. (Új perspektívából nébve: kevesebb zaj jön be a fülembe) Mondod hova mész. Bólint. Kérdezed, tudja hol van? Bólint. De biztos? Yes. Fél óra múlva megáll egy felhőkarcoló rengetegtben és mondja: Média Sziti. Mondom, oké, média sziti, de én ebbe meg ebbe az épületbe megyek. Azt nem tudja hol van. Mondom, akkor kérdezze meg a taxis pajtiktól. NEm mozdul. 2 perc múlva letekeri az ablakot és megkérdezi vktől az utcán. Nem tudja. Na ő ezzel meg is tette amit meglehetett. ÉS ülünk tovább. AZtán akkor telefonálok én, megpróbálom belőni a hallottak alapján hol vagyunk, majd kb eldöntöm, hogy az épület amit keesek 50 mrel van ellőttünk pont szemben. Kiszállok, séta, és már meg is érkeztem. Új perspektívából: legalább ennyivel is egészségesebb leszek, plusz örülök, milyen jól tudok tájékozódni a betondzsungelben.
Ma is egyébként a Media City nevű helyre megyek, vmi megbeszélésre, amiből remélem lesz valami. Én bízom benne. De az biztos, hogy ma már odatalálok, és örömmel fogom megtanítani a taxisnak, hogy melyik épület hol van, hogy ő is tudja. útközben lehet hogy megtanítok neki egy két kifejezést is angolul. Például a Good afternoon, sir-t:))
Amúgy tolerancia, türelem, és elfogadás leckéket veszek itt, és amúgy szerintem egészen jól haladok. Jobban mint az ausztrál srác, aki maga szerint békés természetű ember, de néha eljön nála a pillanat, amikor könyékkel arcba vágna valakit már:) Félre ne értsétek, nem egy vadállat, rendes, jófej srác, de létezik az a szituáció... Viszont az okos, új persepktívából nézi az ilyen kellemetlenebb, vagy konkrétan lehetetlen szituációkat is: megírlak blogon ecsém:)))
Na, hát ez van, Lindának köszönhetően lett egy beiruti, a sorsnak köszönhetően meg egy sydney-i (nem így kell írni, mi?:), új perspektíva: szidni pajtásom. megbeszéltük hogy megyek bejrútba ("mer ott sokkal szabadabb az élet mint itt" - mondta a srác, én meg hiszek neki) és megnézem az operaházat szidniben, ők meg jönnek a szigetre.
és építjük a világbékét.
